Mit és hogyan?

Első tétel az, hogy ezekre magad is rájössz. Szeretem a minél nagyobb függetlenséget és hogy ha el lehet kerülni, ne mondják meg mások, mit és hogyan csináljak. Itt pedig el lehet kerülni, mert ülsz egy rakás link előtt és oda kattintasz, ahova akarsz.

Vannak azonban olyan emberek, akik szeretik mindenhez elolvasni a használati utasítást. Ebben az esetben, ha magadra ismernél, akkor elmondanám, hogy ha ezzel komolyabban szeretnél foglalkozni, az elsődleges információforrás önmagad megérzései. Azaz tanulj meg bízni önmagadban és az intuitív csatornáidban.

Előfordulhat azonban az is, hogy az intuitív csatornáid a használati utasítás felé terelnek. Végülis jobb, ha gyorsan megérted, mint várni lehet két hétig, mire összeáll benned a kép. Ezért jó, ha az ember a két agyféltekéjét egyszerre használja, mert így akár valósidőben is megtörténhet az intuitív és a racionális információk feldolgozása. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra.

Első dolog, hogy ezt magad fejleszted ki. Szeretem a minél nagyobb függetlenséget és hogy ha el lehet kerülni, ne mondják meg mások, mit és hogyan csináljak. Itt pedig el lehet kerülni, mert nem kell hozzá más, csak te és egy csomó idő.

Vannak azonban olyan emberek, akik ilyenkor szakemberhez fordulnak, akik jelen esetben guruk, mesterek és tudósok. Ebben az esetben, ha magadra ismernél, akkor elmondanám, hogy ha ezzel komolyabban szeretnél foglalkozni, az elsődleges információforrás önmagad megérzései. Azaz tanulj meg bízni önmagadban és az intuitív csatornáidban.

Előfordulhat azonban az is, hogy az intuitív csatornáid a guruk, mesterek és tudósok felé terelnek. Ennek egyedüli oka az lehet, hogy félsz a magánytól, nem hiszel ebben annyira, hogy akkora kockázatot vállalj érte, hogy hónapokra-évekre beülj egy lakásba csak ezzel foglalkozni. Én megértem ezt a problémát, pláne ha pénzed sincs erre, hogy csak úgy kilépj a külvilág tempójából. Bár nem vagyok se guru, se mester, se tudós, azért készítettem neked pár érdekes weboldalt.

Úgy gondolom a világon egyedüliként megtaláltam ezekre a problémára a megoldást és erre kiválóan alkalmas az internet, ami ha belegondolsz egy teljesen új dolog. Mert az adatok nem csak a betűk formájában képesek így nagy távolságokat megtenni, hanem az energiák formájában is a holografikus tudati frekvencián. Ha tehát az az ember vagy, akinek nincs se ideje, se kedve ebbe mélyebben belefolyni, ám azért mégis jó lenne, ha azért valami történne, az ÉlményPark.CoM a neked való dolog. Az ÉlményPark.NeT nem tartalmaz túl sok információt, hisz ennek pont az a lényege, hogy ezeket önmagadban találd meg, azért lehetőséget ad arra, hogy megértsd azt a spirituális keretrendszert, aminek a modern ezotéria nevet adtam.

Ha úgy döntenél, hogy belecsapnál a közepébe és inkább élesben tanulnád meg ezt a világot, akár azonnal is használhatod az eszközöket és kellékeket, bár azt jó tudnod hozzá, hogy a felkészültségedtől függően akár hónapok és évek is eltelhetnek, mire történik ezekkel kapcsolatban valami. Ahogy látod, nem kérek tőled előzetes hitet, előzetes bizalmat, se pénzt, ám nem is ígérek azonnali megoldást. Ha ezekről többet szeretnél megtudni, a Különóra ezzel foglalkozik. Minden itt található link foglalkozik valamivel, de hiszek a felfedezés örömében is!



Hivatalos közlemény | Official announcement

With regard to all the websites available from here, I would state that I did not intend to offend anyone. That is why I apologize in advance to those I have offended. On the other hand, I want to offend those who have not been offended, but I will not succeed at all.Az innen elérhető öszes weboldal vonatkozásában leszögezném, hogy senkit sem szándékoztam megsérteni. Ezért előre is elnézést kérek azoktól, akiket megsértettem. Azokat viszont akik nem sértődtek meg, mindenképp meg akarom sérteni, ám sehogy sem sikerül.